• 2023-07-31

Burgasz

A bolgár tengerpart második legnagyobb városa Burgasz, amely kétszázezer lakosával a negyedik legnépesebb város Bulgáriában. Ahogy Várna az északi tengerpart közigazgatási, kulturális, gazdasági és idegenforgalmi központja, a déli tengerpart fővárosa Burgasz, amely egyben az ország legforgalmasabb kikötője is.

Nevét először Manuel Phil bizánci költő említette meg, mint Pirgos vagy görögül burgosz ami tornyot jelent, és a legenda szerint a római utazók tájékozódását segítette valahol a mai kikötő helyén. Burgasz és környéke ipari régiónak számít, de az utóbbi időben egyre inkább előtérbe kerül a térség idegenforgalmi szerepe.

Burgasz lakosai a török uralom alatt a birodalom legkülönbözőbb népeiből kerületek ki. Kezdetben görögök éltek itt, majd Anatóliából törökök telepedtek le. Az 1828-29-es orosz-török háború és a drinápolyi béke után, a megtorlástól félő bolgár lakosság a visszavonuló orosz katonákkal együtt szinte teljesen elmenekült Burgaszból. Helyükre törökök, a Fekete-tenger északi partvidékéről mohamedán cserkészek, valamint hazájukat vesztett kárdzsalik érkeztek. Miután 1878-ban megalakult a Bolgár Fejedelemség 1885-ben, Burgasz Bulgáriához került. Ekkor viszont a törökök hagyták el a várost és tértek vissza az anyaországba. Az 1900-as évek elején csupán 6 ezren lakták a várost. Rakpartok és móló kiépítése után indult fejlődésnek Burgasz. Később már a hajóépítő dokkjairól és az ásványolaj-feldolgozó iparáról lett híres a település.

Burgasz

Burgasz városát északon az Atanaszovói-tó, délnyugat felől pedig a Burgaszi-tó határolja, a település pedig mint egy félsziget nyúlik a tengerbe.

Látnivalók:

  • Burgasztól 16 km-re található híres gyógyvizes, gyógyiszapos Burgaszki Bani (Burgaszi fürdők)
  • Anastasia sziget

 

Címkék: Bulgária, Városok

Legfrissebb bejegyzések
  • Exkluzív szállást kínál a Naposparton a Hotel Noble
    tovább
  • A Hotel Mena Palace nagyszerű választás, ha a Naposparton jár!
    tovább
  • Érdemes ingatlanba befektetni Sarasotában?
    tovább
  • Miért menjünk Floridába?
    tovább